2010. november 18., csütörtök
72
pihi = nem mindenáron fogyok, és megpróbálok nem mindenáron hízni, de alapvetően inkább többet eszek, mint kevesebbet
2010. november 10., szerda
ismét 72.6
2010. november 3., szerda
72.6
2010. október 29., péntek
korrekcio
2010. október 28., csütörtök
73.2
2010. október 22., péntek
74.8
bar a kaja mennyisegere nem lehetett panasz, majd legkozelebb jobban figyelek ;)
2010. október 16., szombat
Medve újra elfogy
Rátértem arra, hogy csak délután eszek, meg is szoktam már, nem vagyok éhes előtte, ellenben előző nap nem a másnapi kajával kell foglalkoznom így, hanem az aznapival.
Sétálgatok is, akkor, amikor aznap nem dolgozok, > 30 percet, viszonylag gyors tempóban; ~130as pulzus, ez percenként 10 kcalt jelent. Csak egy kis plusz, "biztos ami biztos" alapon.
1 nap edzés, előtte egy 30g fehérje, szintén biztos ami biztos, utána pedig nagyjából 2500-3000 kcalt eszek, lehetőleg minél kevesebb zsírral benne, szóval a legtöbb szénhidrát.
Utána 4 nap pihi, <1800 kcallal.
Jelenleg ez a menetrendem.
5 nap múlva jelentkezem.
2010. július 24., szombat
Kis frissités
Azóta túl vagyok egy szigorlaton, és egy vizsgaidőszakon, ami jól sikerült.
A szigorlat alatt otthon még láb kivételével mindenre jól tudtam edzeni, kajálni is sikerült jól, fekvenyomásban még fejlődtem is picit.
De körülbelül szigorlat előtt elöntötte a pincét a víz, és nem tudtam utána edzeni, ellenben én a köv vizsgáig újra hazamentem tanulni, edzeni nem tudtam már sajnos. Utána a kajára sem figyeltem annyira oda, aminek az lett az eredménye, hogy mire újra rendesen tudtam edzeni, gyengültem sajnos :( pedig addig semmi ilyesmit nem tapasztaltam.
Mivel júli 1-ig nem értem el a célomat (annyira nem is próbáltam), nem is kezdtem el újra tömegnövelni, mostanában csak úgy "vagyok", intermittent fasting szintén van, és edzeni úgy edzek, mintha fogyni akarnék, és szép lassan talán haladok is, de most már tényleg eléggé lightosan veszem a dolgot (ilyen melegben nem lehet nem sört inni!)
Mindenesetre mostanában biciklivel járok újra dolgozni, a sört leszámítva (és mostanában a napraforgómagot) figyelek a kajára, bár számolni nem számolom, csak nagyjából a fehérjemennyiséget.
Most 76-78 között mozgok.
Most mondjuk lehet icipicit több leszek, mert most tényleg sok sört ittam az utóbbi pár napban, de lassan majd komolyabbra veszem a dolgot.
Most ennyi, majd még írok hamarosan.
2010. május 5., szerda
78.9
Hallani már eddig is hallottam olyan dologról, hogy Intermittent Fasting, de nem nagyon olvastam utána. Vasárnap véletlenül jobban utánaolvastam, és kipróbáltam rögtön, annyira megtetszett.
Röviden: "koplaló" és "nem koplaló" (hülyén hangzik) időszakokat váltogat az ember. Van több "változata", pl 24 óra-24 óra, meg ilyesmi, de ilyen hosszú "koplalások" már nem biztos, hogy jók annak, aki nem szeretne izmot veszíteni, akik olyat csinálnak valószínűleg más okból csinálják (szimplán egészséges, http://en.wikipedia.org/wiki/Intermittent_fasting pl).
Ez nem egy "csoda" valami, nem egy "teljesen új diéta módszer" vagy egyéb hangzatos dolog, hanem egy "eating pattern", röviden annyi az előnye, hogy nem egész nap eszik az ember kicsiket, hanem eleve rövidebb időtartam alatt sokat. Egészen pontosan 16 óra "koplalás", 8 óra "evés". Mennyiségre (kalóriában) ugyanannyit kell enni, csak mivel kevesebb időre oszlik el, sokkal sokkal többnek hat, mint ha egész nap pici falatocskákat ehet csak az ember.
Egészen pontosan a mai ebédem a tányéromra alig fért rá, és ha valakinek azt mondanám aki látta, hogy én diétázok, nagy valószínűséggel kinevetne. :) Ráadásul disznópörköltet (bár nem rizs/krumplival, hanem növényekkel, de mással is lehetett volna, csak akkor azért kevesebbet). Azaz ha szimplán "normális" adagot eszek, akkor szinte bármit ehetek (azért a fehérjebevitelre kell figyelnem, de ha épp nem fél kiló húsokat eszek egy nap, akkor még mindig ihatok turmixot a maradékra ha még kell.)
Szóval erre jó, az ijesztő "koplalás" címszó szenvedés helyett igazi megváltást jelent. Én egyébként sem voltam soha éhes reggel, mindig azért ettem, mert hogy "jó", meg, hogy "kell", meg ilyesmi, régen 11-12ig gyakran csak kv volt bennem. Szóval most sem volt nagy ördöngősség ezt megcsinálni, első nap még picit éreztem, hogy éhes vagyok úgy 11 körül, de harmadnapra már azt sem (ma meg unalomból kezdtem neki enni 13:30kor - bár tegnap este 22kor még egy jót ettem).
Jah, és mivel nem kaja körül jár az agyam (tényleg nem, ellenben reggeli után 2 óránként éhes voltam, mert keveset ettem), így arra is jobban tudok figyelni, amit csinálok. Win-win
http://en.wikipedia.org/wiki/Intermittent_fasting
http://leangains.blogspot.com/2008/06/sure-fire-fat-loss.html
http://avidityfitness.net/2008/01/12/interview-martin-berkhan/
http://leangains.blogspot.com/2010/04/leangains-guide.html
2010. április 28., szerda
79.7
Ez meg most a min-min, avagy akkor mertem, amikor epphogy hazaertem, nem is kajaltam csak olyan 1kor, meg ilyenek, meg vizveszteseg meg blabla, ezeket nem fogom tobbe leirni.
2010. április 21., szerda
hello-dieta-2
Maga a dieta az tokegyszeru, nagy szerepet kap benne a bicikli, es az elozo 800-1000 kaloria helyett 1700-1800at fogok enni. Ebbe tobb minden bele fog ferni, mint a masikba, estenkent banan+turo <3
Ja, hogy írjak ékezetekkel. Szóval röviden ennyi a diéta, semmi mágia, lehet néha trükközök, kevesebb szénhidrát, több zsír, és mellette a nehéz edzés után közvetlenül mégegyszer végigmegyek magas ismétlésszámmal is mindenen, de ez minden.
Hétvégén megyek haza, szerintem viszek haza sok sok csirkemellet... :D
2010. április 20., kedd
hello-dieta
Miben menjek edzeni? A probléma abból adódik, hogy ha biciklivel megyek, nem tudok zuhanyozni, avagy valószínűleg abban kell továbbmennem dolgozni. Vagy, szerzek egy váltóruhát, amiben megyek dolgozni (amit jól összeizzadok ismét), ÉS egy harmadikba pedig átöltözök, miután ott lezuhanyoztam.
Nehéz kérdés.
Megoldás akkor lenne, ha forróság lenne mindig, mire végzek, és felesleges lenne átöltözni, VAGY vennék valami táskát, amibe minden belefér (de utóbbi inkább akkor jó, amikor az előbbi nem alkalmazható, mivel egyébként újra csak pólót kellene cserélnem minimum, mire a következő állomáshoz érek.)
2010. április 18., vasárnap
Utolsó edzés, amitől növök
Némi összehasonlítás, hogy súlyok terén mennyit fejlődtem (előző diéta utolsó nehéz edzése vs mai) (igyekszem azt az értéket beírni, ahol az ismétlésszámok kb ugyanannyik.)
Guggolás: 90 -> 115 (+27 % )
Vádli állva: 205 -> 255 ) ( +24 % )
Fekvenyomás: 70 -> 82.5 (+17 %)
Lábhajlítás: 30 -> 40 ( +33 %)
Evezés: 67.5 -> 75 ( +11 % )
Ezek voltak összehasonlíthatóak, a többi más gyakorlat/vagy nagyon eltérő ismétlésszám.
Ebből is látszik, hogy lábra növök, mint a gomba, másra annyira nem :D Hát, ez a genetika, ezt örököltem.
A harci feladat az lesz, hogy ebből a növekedésből minél többet megtartsak (optimális esetben mindet). Ennek pedig az a módja, hogy (közhiedelemmel ellentétben) diéta alatt nem szabad a súlyokat csökkenteni, mert akkor a szervezet örül, hogy nincs is rá már többé szükség, és vígan elkezdi bontani. (ugye az a bevett szokás, hogy súlyokat csökkenteni, és magas ismétlésszám. Annyiban igazuk van, hogy önmagában az több energiát fogyaszt, de ennyi. Nem a súlyzós edzéssel kell fogyni, hanem kaja/mellette egyéb kardió/aerob). Mondjuk szerdán legelső edzésként én is hasonlót csinálok, de utána már nem, ennek meg van az oka, és nem ez.
Ezt leszámítva kevesebb sorozatot lehet csinálni, amiből eddig 3-4et csináltam, azokból most 2ket fogok. (3-4x8 helyett mondjuk 2x8 pl).
Na, majd kedd/szerdán.
2010. április 15., csütörtök
~81.5-82
2010. március 28., vasárnap
79.8
Namindegy.
Nem érzem magam dagadtnak, bár a hasam már kétség kívül nem olyan, mint régen volt. De majd májusban megjavul.
(marc 19) 77.5 :o
Ez valahogy nem postolodott be, ez marc 19-en keszult
szoval tobbet kell ennem! :o
2010. március 13., szombat
3. het vege - 77.5
2010. február 25., csütörtök
pizza \o/
És kevesebb időmbe telt az utazás bárhova, mintha bkv-val mentem volna, tehát még időt spóroltam meg vele (nem pedig bkv mindenhova, és még pluszba bicikli konditerembe)
Szóval tökjó, lehetett volna előbb jó idő.
Mondjuk mellette meg eszek rendesen, sőt, ha nem bicikliznék rohamosan hízni kezdtem volna valószínűleg, tegnap is délután csak azért mentem már biciklivel, mert előtte megettem a maradék mogyorót. :D (De jól is esett, leszámítva, hogy 1 vak autós nő majdnem elütött, mert a lámpát nézte és gurult a zebrára rá)
Azért meglátszik, hogy nem engedtem el teljesen magam olyan szempontból, hogy a pizzából a maradék 2 nagy szeletet is megtudtam volna enni (úgy, hogy jól esett volna) de nem tettem. És ez így van jól. (Cserébe délután is ehetek pizzát, egyébként meg nem ehettem volna \o/ )
Valamelyik nap próbaképp ki kellene számolnom végülis mennyi az annyi, amennyit megeszek, en 3000 kcal-ra tippelek (ebbol jon le a napi 600-900 kcal bicikli kb), latni kellene a monster-müzliket, amiket reggelente betolok.
2010. február 21., vasárnap
'single digits for sure'
"single digits for sure"
azaz kisebb, mint 10%. Kicsit el vagyok akkor tévedve százalékügyileg - mindenesetre a lényeg, hogy nem szünet lesz, és utána újra diéta, hogy elérjem a 10-12-t, hiszen ezek szerint már elértem. :D
És minden nap megehetek munkahelyen egy pizzát ahogy nézem, 450 kalória oda, az 900 kcal oda-vissza. És mivel nem fogyni akarok, ezt kell túl ennem. :D
NSFW képek, eredmény
Első pár sorban nem feszítősek, alul feszítősek, és alul is van szöveg.
Vakus, nem vakus vegyesen - eléggé másképp nézek ki vakuson, mint nem vakuson (az árnyékok kihangsúlyozzák a formákat, vagymi... nem tudom melyik az "igazi" amit más lát)
Itt csak a hasam feszitem:
Na tehát ez lett az eredmény.
Hát kövér már biztos nem vagyok, ami nem tetszik, az a hasam, szóval oda fele ennyi zsír kellene, és már készen is lennék (avagy kb úgy nézzen ki mint a vaku nélküli képen, csak vakuval. :) )
Valamint, ha nem feszítek semmit (első pár kép) hát ott a nem vakusokon is látszik, hogy "nem az igazi".
Lehet véleményezni... (a kommentek nem harapnak)
nem 1 evig lesz szunet
Meg olvasgattam kicsit, az uj informacio birtokaban azt kell, hogy mondjam legkesobb nyaron ujra fogok dietazni, talan elobb is (idotol fugg most).
Mast kerestem, es veletlenul akadtam erre, es mivel elso ranezesre tul technikainak tunt nekem el se olvastam anno, mashol meg erre hivatkozva irtak valamit, es most elolvastam.
Roviden: minel alacsonyabb a testzsir, valamivel nagyobb kaloriabevitelnel annal kisebb %ban jon zsir, es nagyobb %ban jon izom, ha az ember zsirosabb (pl 15% mar annak szamit) akkor egyre konnyebben jon a zsir.
Ezt mar lehet leirtam, de elvileg 10-12% ig kellene ledietazni, es ugy 15%ig tomegnoveles, ez kb +8kg -t jelent ~16 het alatt, aminek kb a fele izom, fele zsir, es ugyanilyen utemben lehetne ( v talan gyorsabban) ugyanezt leadni. Persze ezek jol kiszamolva ennyik, jo lenne valahogy szamolgatas nelkul (v minimalisan) beloni valahogy a napi kajat. Na de ha lesz programom, amit irok, akkor egyszerubb lesz.
Szoval nem szeretnek most mindent tonkretenni, inkabb kisebb pihi, ha lesz lehetosegem (idom) szamolgatni pluszban, akkor fogom folytatni, addig meg probalom nem 2 nap alatt visszazabalni a leadott kilokat :)
http://www.bodyrecomposition.com/muscle-gain/general-philosophies-of-muscle-mass-gain.html
http://www.bodyrecomposition.com/muscle-gain/initial-body-fat-and-body-composition-changes.html
2010. február 19., péntek
Gonosz mogyoró
Tanulság
Ami kimaradt, az a tanulság:
Szóval a végső célt nem értem el, ha 0%ról indultam, akkor végül olyan 90%ig jutottam. De nem baj, nem nézek ki rosszul, ez a lényeg.
Valamint közben rengeteget tanultam, olvastam, és ez nagyon motivált, sőt, lehet igazából csak az olvasottakat próbáltam már a végén ki, és már rég nem diétáznék.
Kajára már nem úgy tekintek, mint régen, ami most változott az az, hogy attól, hogy valamiről tudom mi van benne, mit jelent kalóriában, mit jelent sokmindenben nem lesz tőle bűntudatom. (remélem).
Szóval tudom, hogy a fehér kenyér kb cukorral egyenértékű, a lekvárban is rengeteg cukor van, ennek ellenére fogok lekváros kenyeret enni, mert finom.
A binge-eating lehet csak annyira igaz, amennyire a pár napos "szünet-a-diétában" tartottak, mivel olyankor tényleg mindent ettem, lehet most, hogy nincs "időkorlát" nem lesz ilyen. (De akkor is odafigyeltem valamennyire arra, hogy mikor csináltam olyat - olyankor sosem volt bennem szénhidrát egy gramm sem, és ilyenkor nem zsírba megy a szénhidrát ak, de persze ez is csak 1 bizonyos pontig, aztán ki tudja túlléptem-e azt a határt.)
Na, ennyi jutott most hirtelen még pluszban eszembe.
Vége.. egy időre
Képek lesznek majd az eredményről, csak sokat csináltam, átméretezni, forgatni, válogatni, ehhez most nekem nincs kedvem.
Okok:
Oka sok van, nagyjából mind egyenértékű:
- A szabadidőmből ennyire nem futja most, örülök néha, hogy élek
- Lelkileg is megvisel, bár szerintem ez és az előző összefügg (kaját, étrendet tervezni izgi, betartani se rossz, csak így együtt)
- Az eredmény lassú
Utóbbi annak isköszönhető szerintem, hogy az elején keveset mozogtam (csak súlyzózás - az kb semmi kalóriát nem éget. Az arra jó, hogy megtartsam a meglévő izmokat), ellenben keveset ettem, és így belassult az anyagcserém, most meg már hiába csinálnám jól, "késő". De most már nem is szeretném jól csinálni egy jó darabig.
Nem volt sikertelen, 70.2 kg-t mérlegeltem (úgy, hogy rendesen eszek, most kb 2 napja megint nem ettem szénhidrátot), szóval "normálisan" 72, talán 73 lehetek, 77ről indultam január 3-án. És szerintem még izmot is szedtem fel, ami haladóknál ("testépítők") kb képtelenség, ebből is látszik mennyire kezdő vagyok, de ennek most csak örülök. :) Szóval egy olyan 3-4kg tiszta zsír, talán még több is lement (szándékosan nem pontosan a hiányzót írom, nem szeretnék sokat mondani.)
Jövő:
Hajlamos vagyok a "binge-eating"-re, ami a szakszó arra, hogy ha valaki tökjól betartja a diétát, ha van, egyébként pedig zabál. (csoda, hogy csak 85 kg-ig kúsztam fel tavaly nyáron).
Szóval vigyáznom kell erre.
Konditerembe ugyanúgy járni fogok, de valószínűleg csak heti 3x, és nem lesz ott szobabicikli (inkább egyetemre megyek, ha tudok, meg melóhelyre azzal), időhiány miatt.
Reggeli zabpelyhes müzli, vacsorára túró banánnal - ezek fincsik, ezek maradnak, sőt, ha úgy érzem, mostmár simán fogok enni jó pár dolgot, amit diéta alatt megszoktam, ha nem "muszáj" sokkal egyszerűbb, és igazából akkor se volt rossz. (párolt zöldség, vagy simán ubi-paradicsom husival..)
Cukrot kerülöm továbbra is, igazából nincs szükségem rá, édesítőszer számomra teljesen jól ki tudja váltani mindenben. Cukros üdítőket, gyümölcsleveket sem fogok inni, bár lehet néha néha kivételt teszek (igazából soha nem is voltam ezekért annyira oda, szóval úgy lesz, ahogy "régen").
Alkohol. Néha néha belefér 1-2 sör, ilyesmi. Csak azért nem fogom azt mondani, hogy nem, mert kalória van benne, inkább csak szimplán nem lesz gyakori (inkább nyáron lehet ez problémás a melegben :)
Egyéb "nem-diétás" ételek: igyekszem nem túlzásba vinni ezeket. Mint pl pizza. Igazából egy héten egy akár még bele is fér. Amíg mozgok mellette, és nem zabálok. Ezeken a napokon akár figyelhetek arra, hogy olyan legyen a többi, hogy a pizza ne okozzon akkora pluszt. Szóval ez igazából nem csak pizzára, másra is érvényes.
Szóval amire figyelnem kell izomépítés szempontjából, az az, hogy fehérjéből azért bevigyek megfelelő mennyiséget. Kajából pedig ne sokkal többet, mint mondjuk 2300-2400 kcal. (A "normálisnál" többet kell ennem ahhoz, hogy fejlődjek. Hogy optimálisan fejlődjek. Mint fentebb írtam, kezdő vagyok, a "normálistól" is nőni fogok valószínűleg amíg van miből építkezni (fehérje), szóval inkább csak erre figyelek.), de szerintem inkább többet fogok enni. :) Aminek egy részét igyekszem ledolgozni, de már nem annyira célzottan.
Most hirtelen ennyi jutott eszembe. Szóval most hízni fogok. Meglátjuk milyen ütemben. Jövő márciusig nem szeretnék diétázni, ha mégis lenne ilyen, max valami rövidet, és azt inkább nyár vége felé, ha úgy érzem kell, de most egy darabig nem fogom (ha 85-90 kg leszek belefér - a plusz súly egy része izom lesz, nem úgy fogok kinézni, ahogy régen.)
2010. február 18., csütörtök
huh
Mindenesetre a heti +4-5 óra (ami a bicikli mondjuk), meg pár óra a plusz adminisztrálása a kajának (ha nem fogynék, hanem már tömeget növelnék, ott nem kéne eleve ennyire figyelni) hiányzik, nincs szabadidőm, és szigorlatot pedig mindenképp meg kell ebben a félévben csinálnom, stb stb.
Gondolkodtam, hogy ezt postolom-e, de mivel magamnak írom, így úgy döntöttem igen, hogy máskor lássam, hogy ilyenkor milyen volt. Szóval lehet maradok a márciusi befejezésnél, ez vasárnap eldől (egyébként márc 4 lenne az utolsó diétával töltött nap. Igazából ez nem annyira sok idő..)
Na de majd vasárnap! Ugyanis vasárnap reggelre tettem a "mérlegelési" napom, fényképpel, mérleggel. Addig még van 3 nap, amíg fogyhatok, szombaton este pedig belevarázsoltam az étrendembe a kedvenc füstös pizzámat, ami a kedvet hozza majd vissza remélhetően.
2010. február 6., szombat
újabb álláspont
És jól is esett, bár az orrom folyamatosan folyt, és ez némi nehézséget okozott. Ma 4x, egyébként minden nap 2x mentem el Jászfényszarura oda-vissza (3.6 km egyik irányba, tehát 2x oda-vissza az 14.4 km, ma ennek a kétszeresét, 28.8 km-t tekertem). Átlagban a 2 út 600 kalória, 50 perc körül mentem, de minden végénél megálltam orrot fújni, ilyesmi. Ez a sebesség az "ideális" ha minden nap megyek, és mellette edzek is.
Szóval annak ellenére, hogy kajáltam, nem engedtem el teljesen magam, sajnos mérleg nincs, majd vasárnap este lemérem magam, 73-t mondanék (71-72 körül voltam 0 szénhidráttal). A kilókat egyre kevésbé tartom megbízhatónak, de azért nézem.
Volt olyan verzió, hogy jövő héttől már abbahagyom a diétát (mármint a fogyást), erről letettem, ahogy arról is, hogy márciusban abbahagyom, kitartok eredeti célom mellett - de mostmár nem azt fogom folytatni, amit eddig, könnyítek a dolgon, és mellé felveszem a rendszeres biciklizést (ennél kicsit bonyolultabb a dolog, de ezt majd a post második részében, amit senki se olvas, csak én írom magamnak). Megjegyezném, hogy kedd este, és szombat este lehet velem pizzázni vagy ilyesmi, esetleg 1 sör is elfér mellette. (máskor ne számítson senki ilyenre), és a kettő közül a szombat a jobb, de előre megbeszélve a kedd is jó lehet (csak egész nap egyetemen vagyok, és úgy kell vinnem kaját, hogy estére ez is beférjen még...)
Amit tudok, hogy a következő fogyás 2011 feb-márciusában fog kezdődni. Nyárra kell majd jól kinézni, most sikeresen fordítva csináltam, jól fogok kinézni amikor épp senki sem lát, na de nem baj.:) Télen kell tömegnövelni, akkor senki se látja, ha vannak plusz kilók.
Na és most jöjjön az, ami senkit se érdekel, a részletek, és a mit-hogy.
Heti 4x lesz súlyzós edzés (a mennyiség máskor is ennyi lesz, az, hogy pontosan mit, az fog változni).
Mind a 4x teljes test edzés lesz, azonban ne ijedjen meg senki, 2 (néhány esetben 3) sorozat lesz kb minden alkalommal minden testrészre.
Ahhoz, hogy az izom úgy érezze, szükség van rá a súlyokat nem szabad csökkenteni, az edzésmennyiséget viszont lehet (akár a harmadára is), ami kell is, hiszen nincs diéta közben túl sok ereje az embernek. Tehát kell egy "nehéz" edzés, amikor a nagyobb súlyok mennek.
Viszont van haszna annak is, amikor alacsonyabb súlyokkal 15-20 ismétlést csinál az ember ("pumpál"), ez egyrészt több kalóriát éget, de fontosabb az, hogy az izomban levő glikogént ez égeti jobban, és ha abból kevés van, akkor az megnöveli a zsír égetését (fat oxidation), bővebben itt.
Egy nehéz edzést egy ilyen pumpálós fog követni (másnap), és mivel nekem különösen tetszik Lyle "Ultimate Diet 2"-je, ha nem is teljesen olyat fogok csinálni (talán majd 1x), pár ötletet átvettem belőle.
A pumpálós napon szénhidrátot nem eszek (előző este is túrót fogok), és összesen is kevesebb kalóriát fogok enni, másnap viszont kicsivel több kalória, és igyekszem rágyúrni szénhidrátra (kvázi mini-szénhidrát töltés), itt lesz az én kis pizzára való lehetőségem, másnap pedig lesz a nehéz edzés (amikor jól jön, hogy van valami a raktárban.). Ezt követő napon ismét pumpálós, etc, etc.
Hétfő:
1500 kcal (max 50g szénhidrát) 180g fehérje, így marad 64g zsírnak (tojás, túró...)
30 perc kardió (=bicikli)
edzés: Pumpálás (ez hülyén hangzik, de a 'metabolikus' még jobban, a "magas ismétlésszámú" meg hosszú)
Kedd:
1800 kcal, 160g fehérje, igyekszem alacsonyan tartani a zsírt, és sok szénhidrát (mivel reggel 8-este 19ig egyetemen vagyok, ez csirkemelles szendvicsek formájában fog megvalósulni - a diéta és az edzés meló/egyetemmel is szinkronban van valamennyire)
(nincs bicikli)
Szerda:
1800 kcal, 160g fehérje
Erő-edzés
60 perc bicikli
Csütörtök:
1500 kcal, 180g fehérje, max 50g CH
Pumpálós edzés
30 perc bicikli
Péntek:
1600-1700 kcal, 0 kardió (egyetem, meló, "pihi"), 160g fehérje
Szombat:
1800-2200 kcal ("pizza-nap" :) ), de itt is szénhidrátot kell(ene) előnyben részesíteni
60 perc bicikli (csak hogy ne 3 helyett 4 alkalomra vegyem a 3 helyett 7 alkalmas bérletet, de ha jó idő van inkább a szabadban, igazin biciklizek majd)
Vasárnap:
1800 kcal
Erő-edzés
60 perc bicikli
A kalóriáknál azért megengedek valamennyi ingadozást, mondjuk +- 50-100, többet nem kéne, de majd meglátjuk, ahogy azt is, mennyire leszek ezek után fáradt (nem lenne jó túledzeni magam, bár nincs sok sorozat testrészenként, a kaja se sok ahhoz képest, lehet rá fogok tenni minden napra +100 kalóriát. meglátjuk...)
2010. február 2., kedd
marcius
Nagyobb izomzattal egyébként is egyszerűbb fogyni, mert eleve több kalóriát éget el a szervezet. Meg most is unom már kicsit, akkor mégjobban fogom.
elso/masodik alkalom!
Eleinte csak mászkáltam céltalanul, minden olyan új volt (sok gép, amit nem is tudom mire való), jobb híjján elkezdtem fekvenyomni, 1 fekvenyomópadot és rajta a súlyzót azért még felismertem. :D Meg edzettem picit lábra (géppel! csak, hogy kipróbáljam), hátra, tricepsz, bicepsz, utána pedig mentem is melóba.
Még meg kell szoknom azt, hogy néha meztelen emberek mászkálnak öltözőben mellettem, nekem ez elég új, még zuhizni én sem zuhiztam ott (könnyű edzéseket csináltam, kevesebbet, mint otthon, és hideg van annyira, hogy pont ne izzadjak).
Jó érzés egyébként korán reggel kifárasztani magam fizikailag, majd felülni a buszra és folytatni a napot, szerintem máskor is inkább reggel csinálom.. bár utána melóban zombi voltam, de majd megszokom. (ha meg nem, még mdnig mehetek utána).
Ma reggel ismét voltam, és meglátogattam a kardió termet is (ahol szobabicikli, futópadok, stbk vannak), és 1 órát ott is voltam biciklin. (Elég jó, nem olyan, mint amilyeneket eddig próbáltam, azok olyan semmilyenek voltak, itt tényleg teljesen ugyanannyi ellenállás volt)
Nem volt uncsi, zenét hallgattam közben, legközelebb még sorozatot is nézek telefonon, pont oda tudom tenni :)
2010. január 30., szombat
....
Mostmar nem megyek vissza, ma meg itthon edzek, de hetfon csakazert is enyem lesz a berlet.
Hiaba no, nem a gyors es jo donteseimrol vagyok hires, es a nem vart fordulattol bepanikoltam.
Man Vs Gym, Gym won
de majd hetfon. 16tol "demozunk" munkahelyen, szoval ugy 18 utanra tudok erkezni majd. Es akkor nincs visszaut!
2010. január 28., csütörtök
1 nap eltolas
Este pedig ha kapok emelést megyek bowlingozni, mert ott viszont még nem voltam, és sok ismeretlennel találkozok, akikkel eddig csak irc-n.
Szóval ma drukkoljatok, és holnap is. De hát gondolom úgyis drukkoltok úgy általában, hogy ne kelljen többé fogynom, avagy hogy másnapra adjam le az összes zsírt.
o/
2010. január 26., kedd
Előretekintés
Mert sajnos hiába adtam le X kilót, a hasam csak makacskodik. És nem kicsit. Az ember azt gondolná, hogy ennyi kiló után azért már kockák meg hasonlók vannak, de nem. Max a lufi egyre kisebb valahol a hason belül, és nem türemkedik ki annyira, de formája az nincs.
Feladni nem fogom, nekem kellenek azok a kockák, valamint a mozgás lehet segíteni fog majd (péntektől igazi konditerem, ahol ha kint mínusz tizen-sok fok van akkor is lehet biciklizni, perverzebbeknek futni (lehet még én is kipróbálom), meg kicsit normálisabban edzeni (azért 2 kézisúlyzóval korlátozottak a lehetőségeim, bármennyire is 50 kilók együtt)).
Szóval a kérdés az, hogy mi lesz, ha elérem a célom. (lesz ilyen pillanat, nem 3%-os testzsírt akarok. :D )
Több opció is lehetséges (ebből pl rögtön az első tisztán elvi, csak a teljesség kedvéért):
- örülni, és elkezdeni zabálni elfelejtve mindent és örülni annak is, hogy azt ehetek amit akarok (igazából a célomat elértem, és megmutattam, hogy meg tudom csinálni, szóval nem is olyan rossz ez sem).
- a másik véglet -illetve ez a másik végletben az egyik véglet (jaj de sok véglet van), a rizs + csirkemell kategória. És igen, van ilyen. Van, aki minden nap rizs és csirkemellet eszik kb kizárólag, mert az fix, hogy miből mennyit. Na én ennél jobbat tudok. Sokkal jobbat.
- bármit megeszek, és kíméletlenül számolok mindent. Nem ijedek meg egy pizzától, de igyekszem heti 1, ritkán 2re redukálni az ilyen jellegű számolhatatlan dolgot (mivel nem tudom, max saccra, hogy mennyi lehet. Talán felülről becsülöm, de ez is nagyon nehéz..). Mindenesetre flexibilis leszek, és ha kicsivel több jön fel, hát több jön fel. Nem testépítő versenyre készülök, hogy időre le kelljen adni ami feljön.
Az alkohol viccesebb kérdés, az tényleg üres kalória. Szóval nyáron a minden este sört szeretném elkerülni, de nem lesz annyira tiltott dolog, mint most.
Hogy ezt meddig? Hát, x. Ameddig úgy nem érzem, hogy még jöhet fel zsír, utána pedig diéta... de már koránt sem biztos, hogy addig, ameddig most.
Kérdés, hogy rendszeres mozgással lehet-e gyorsítani a folyamatot, az jó lenne. Most még mindig a 15% testzsír környékén vagyok, és 10% az a pont, ameddig elvileg "nem nagy dolog" lefogyni, onnantól nehezedik a dolog nagyon, a 15% pedig az a pont, amikor még épp jól néz ki az ember. (ez relatív. van egy olyan érzésem, hogy ha 10-re lemennék, akkor utána a 15% már nem pont ugyanígy nézne ki, ez inkább a huszon-sok maradványa....)
Na, de legyen bónusz +1:
- GFH. Get Fucking Huge (ez kérem definíció, a szakirodalomban is így szerepel). Zaba, a lényeg, hogy sokat egyen az ember, és sok fehérjét is. Tehát itt csak utóbbit kell számolni, és igazából ezt a legegyszerűbb, saccra is lehet. És ez a legkényelmesebb, mert azt ehet-ihat az ember amit akar, de legalábbis nem macerás, mint a számolás.
Ez a backup-plan, erre fogok revertálni, ha a másik mégsem jönne be. Izmot építeni ezzel is nagyszerűen lehet, csak a zsírpárnák növelése is jól megy vele. De én sem szeretnék egész életemben számolgatni, bár elképzelhetőnek tartom, hogy egy idő után az is fog ránézésre is menni, és sokkal kisebb erőbefektetés lesz.
Tessék kommentelni...
2010. január 25., hétfő
szunet vege, 74.5
Mindenesetre a lenyeg, hogy a vegere igy is csak 74.5 lettem, es ebbol mar nem hianyzik semmi viz az tuti, sot, lehet most hetvegen egy pici zsir is feljott, nade 77-74.5 = 2.5kg, ami remelhetoleg mind zsir. Mindez 3 het alatt, igazabol lehetne tobb is, de hat ez van.
Most este onfelaldozoan megettem a maradek (140 g) sajtot, es 60 g nyi mogyorot, igy sajt es mogyoro nelkul maradtam.
Holnaptol ujra belevetem magam a dietaba (bar jovohet vegen kocsonya van beigerve nekem otthonra, de azt en szinhussal szeretem es sok levevel, utobbiban gondolom van zsir.. mindenesetre akkor otthon a tobbi etkezesnel folytatom a dietat.)
Az atlagos dieta napon pedig szigorubb leszek, ezert is pusztitottam el a maradekot a fentiekbol. (Ha nincs, nincs kesztetes sem, de ha van, akkor igen.. ergo egyszerubb, ha nincs :)
Penteken pedig meglatogatom leendo edzotermemet, ahol elvileg van ingyen edzo, akit raveszek, hogy mutogassa meg mit hogy kell ott hasznalni ami gep, es nekem meg nem volt. Jovo heten pedig ha minden jol megy berletet is fogok venni, 4 alkalmasat, amiben van 'aerobic', ami a kardio termet futogepekkel szobabiciklivel meg minden ilyesmivel jelenti. De majd bovebben akkor.
2010. január 20., szerda
mini-update
Vagy ugyanennyit, csak kene menni azert minden nap 1 kort biciklivel, biztos ami biztos.
Az idealis az lenne, hogy ha mar semmi vizsga meg ilyesmi nem lenne elmennek vegre rendes konditerembe, es ott tudok mindenfelet csinalni, akar meg futasra is kenyszerulhetek!
Nade, errol majd maskor, most tanulas, fizika. :(
2010. január 18., hétfő
Ujabb szenhidrattoltes, +1kg
74 vagyok kereken (igaz, azota is.. :D ), es ebben elvileg benne van mar a viz amit ha abbahagynam ezt visszaszednek, szoval 77-76 -> 74 eddig a progress.
Most kicsit visszafogtam magam, tobb dolgot is megengedtem magamnak sajnos (aznap is, tegnap is, ma is), van ilyen zsirszegeny sajt, es meg kell enni ha nem akarom h megromoljon, valamint a maradek mogyorot is el kellett pusztitanom (nem tudtam abbahagyni, ha egyszer elkezdtem... :D ), szoval az azota a stagnalas ennek is betudhato.
Meglatjuk, hogy csutortok este mennyi leszek, vagy csutortok napkozben, addig tudok edzeni, sajnos most biciklizni ilyen idoben mar nem mentem ki (ma), de szombat, es vasarnap voltam szorgalmasan, igaz csak 10 km-t , de az olyan 30-40 perc volt.
Erezheto volt a kulonbseg egyebkent, szombaton (szenhidrat elott) kb 0. perctol "faradva" kezdtem hozza, gyorsan nem tudtam menni (ellenben viszonylag kozepes tempot tudtam tartani, csak "hirtelen gyorsitas"ra nem voltam kepes), vasarnap meg lehet mentem volna meg1 kort, tenyleg tele voltam energiaval :)
Mai menukent levest foztem 600g csirkemellbol, minimalis hagymabol, 1 paprikabol, keves erospaprikabol, es zoldbabbol, jo eros lett, es szerintem finom, pedig feltem tole. Holnap is ilyesmit tervezek, csak cukkini+kaposzta lesz benne. Teszta termeszetesen nem. Elobb is kitalalhattam volna, bar jo sok folyadek, raadasul nehez egyenlo felekre elosztani - nem tudom mennyit vettem mar ki, es igyekszem takarekoskodni vele, most meg rajtammaradt valamennyi (amit napkozben kellett volna megennem). Na nembaj, a lenyeg, h valtozatosabba teszi az etrendemet.
Csutortokon v penteken megyek haza, akkorra sutok sima sulthusit, otthon pedig szunet 4 napig kb dietaban, igyekszem nem zabalni, es majd elgondolkodok ott, hogy hogyan tovabb.
Meg ugy egyebkent is, ha elerem a celom (sajnos nem most lesz meg az, azert lassulnak a dolgok mar...), akkor utana mi lesz a cel, szinten hogyan tovabb, igazabol rovid az elet ahhoz, hogy kajakat kizarjak az eletembol amit szeretek, valoszinuleg az lesz, hogy ha olyat eszek, aznap mas kajaval kiegyensulyozom (de akar ezt se mindig), meg meglatom.
NNah, az elmaradhatatlan kepek, amikre jo visszanezni (es motivalnak a kovetkezo alkalomig, bar most ez ki fog maradni a 4 napos szunet miatt):
Edzes utan 60g szolocukor (nem magaban, turmixba): 60g CH
4 db sult csirke felsocomb, 600g krumplival: 110 g szenhidrat
suti, 20g pudingpor ~ 15g CH, valamint 110g liszt ~ 75g
Pufirizs 100g -> 70g CH (kb)
Ez igy osszesen 330 g, 1-2 pufirizses cuccra kentem lekvart, ugy tok fincsi volt, de csak keveset, szoval max 350g
Ez igy osszesen 1400 kcal, a tobbi amit aznap ettem (husi, stb) max 1200 lehetett, szoval 2600 kcal max. (vegulis ha ugy nezzuk, ez nem annyira sok, bar 2-3x annyi, mint amit egyebkent eszek most 1 nap, ill nem most, mert hogy most sztm v 1400-et megeszek sajt+mogyival :( )
Elvileg ez meg belefer, legkozelebb nem fogok ennyit enni szerintem, bar ez meg kiderul.
Kepek:
A suti nagyon finom lett, pedig csak ad-hoc csinaltam valamit, amiben nincs zsiradek, es cukor.
Raadasul kis labasban sutottem, ezt is csak ugy kitalaltam, amikor beleraktam gondoltam ra, hogy lehet kellett volna ala valami (ragadt.. feltem, hogy leeg), de hihetetlenul jo lett, feljott a 4x-esere, es siman levalt a labasrol :)
Le is irom, ilyet maskor is csinalok:
100g teljes kiorlesu liszt
X mennyisegu sutopor (fel csomagtol 1 csomagig barmennyi lehetett)
tej, amennyivel teszta allagu lett
csipet so
8 db edesito tabi
kb 1 fel evokanal zsirszegeny kakaopor (lehet volt 1 is... nem evokanallal mertem)
Ezt belesimogattam 1 labas aljaba (ragadt nagyon), igyekeztem szeleket csinalni neki, de ez felesleges volt, mert mindenhol feljebbment a teszta :) Es viszonylag nagyobb langon fedovel letakarva sutottem X ideig, amikoris jo lett.
A tetejere jott a vaniliapuding, edesitoszerrel, abba sok sikeredett... 1 tabi = 4.4 g cukronak felel meg, egy evokanalba meg 14 g cukor fer, en meg kiszamoltam akkor, hogy mennyi is kell bele, es ugy +4 tabinal jottem ra, hogy sok lesz, de mar beleraktam :)
Kerdezhetnetek miert edesitoszer, ha szenhidrat nap, miert nem cukor, de egyreszt mert igy tobbet ehetek mennyisegre ;) masreszt a fele fruktoz a sima kristalycukornak, ami meg annyira nem jo (nekem az izmokat kellett feltoltenem vele, az meg inkabb maskepp hasznosul, hajlamosabb zsirkent elraktarozodni).
Ennyi lenne, remelem szorakoztato volt!
2010. január 14., csütörtök
Adam Update 1-es kod!
Mielott a hosszu es unalmas dologba belekezdenek, amit ugyse olvas el soha senki max en, 73 kilo vagyok kb kereken. Ill talan valamivel kevesebb, teat is ittam miota hazajottem, meg ilyesmi, de legyen ennyi. Tovabbra is tapasztalom amit elozo dietazasnal is, hogy a hasam nagyon makacs. De en makacsabb vagyok szerencsere.
Most biciklizek is a sztrajk miatt, nagyon durvan erzem amikor felallok hogy ki van faradva (ugye nincs szenhidrat uzemanyagkent, csak zsirt tud kb egetni, szoval lassabb tempoban tudok csak menni, rogton erzem, ha gyorsabban megyek). Hat, kb ugy erzem bicikli kozben, mintha maskor hajraztam volna jo sokat, meg mondjuk felmentem volna a Citadellara, meg ilyesmi, csak most onnantol, hogy raulok a biciklire :)
De nem baj, napi +400 kaloriat biztos elegetek ezaltal, meg ugyerzem ez az a 'hianyzo plusz', szoval elkepzelheto, hogy raszokok igy telen is. Fincsi dolog, nem fazok, csak amikor elindulok, utana jo (pedig sapka sincs rajtam, sisak miatt...), na meg az ujjaim.
Mivel kezd tul erdekes lenni amit irok, belekezdek a kevesbe erdekesbe, szombattol kezdve.
Olvasgattam a nem olvasott reszeket is a rapid fat loss book -bol, es mint kiderult mar 1 het utan is kell 'structured refeed', es 1 'free meal', amit egybe elhet vonni. Utobbi egy nem hatalmas mennyisegu (szoval kozepes, nem arra valo, h telezabalja magat az ember) etel elfogyasztasa, aminek foleg pszhichikai jelentosege van (konnyebb ugy dietazni, ha tudja az ember, hogy normalis kaja csak par napra van :) )
A structured refeed pedig az egyebkent kiuritett szenhidratraktarak feltoltesere van (ugye edzes mellett 0 CH bevitele elkerulhetetlenul kiuriti oket), valamint arra, hogy nemely hormonalis valtoztatast kicsit visszahozzon, ilyesmi. 5 oran keresztul (lehetoleg lefekves elotti 5 ora) kellett annyi szenhidratot ennem, amennyi belem fert (igazabol 'maintenance' kaloriak vagy afolott egy 500 kaloriaval is belefert).
En a kettot egybevontam (lehet ilyet, es izletesebb valamint nagyobb mennyiseg jott ki), rizs + csirkecomb (utobbira vagytam mar nagyon, szerintem most is ez lesz a heten 7vegen).
A mennyisegek: 5 kis alsocomb (hat, vagy 2 egesz combnak felel meg), szenhidratkent pedig 300g rizst es 100g ilyen pufi buzat tuztem ki celul ( a rizs nyersen ennyi, fozve valami 740g lett).
A rizst nem tudtam mindet elpusztitani az 5 ora alatt, megteltem, a maradekot kidobtam (ugye utana sem ehetek szenhidratot masnap).
Igazabol ilyenkor hirtelen testsulyt kene felszednem (a szenhidratbol az izmokban levo glikogenraktarak toltodnek fel, viszont ehhez 4x annyi viz kell, tehat a viz megdobna). Ehhez kepest masnapra nem voltam sokkal nehezebb, sot, wc utan (biztos a barna rizs es a sok rost miatt) mar szinte ugyanannyi lettem :) legkozelebb valami jobban felszivodo szenhidratot (feher rizs, krumpli, na meg tonna szolocukor edzes utan, mert edzes utan kezdtem multkor is, es akkor ajanlott) valasztok. De lehet ezert is nem fogytam merleg szerint, mert esetleg ennyivel lassabban jott volna fel a plusz suly.. bar szerintem ez nem lenne tul realis.
Kepek a kajarol (a rizs a ket kepen ugyanaz, csak az egyiken optimalisabb (mely) taroloedenyt valasztottam)
2010. január 9., szombat
Lyle McDonald - Rapid Fat Loss Diet
Na meg ugye karacsony es szilveszter, a vegere 77 lettem! (nem, nem 7 kgt szedtem fel, olyan 4et, hogy miert, azt majd mindjart)
Most kezd lightosabb lenni a vizsgaidoszak, 2 vizsgam van hatra, es eredetileg is ugy terveztem, hogy amint vege a karacsonynak (a karacsony megis csak karacsony, akkor mindig is enni fogok) dieta.
Es multhet szombaton (2-an) elkezdtem! (Igen, egy hete mar szenvedek ;) )
Ez mar pedig a cimben is szereplo Lyle McDonald - Rapid Fat Loss Diet (amit mar egyszer probaltam, csak nem sokaig.)
Errol par gondolat:
Ez egy PSMF jellegu dieta, kicsit megbuheralva. PSMF az Protein Sparing Modified Fast, kb "feherje megtarto dieta". Avagy amit nem tud raktarozni ellenben kell a szervezetnek azt egyuk meg, az energiat meg gazdalkodja ki az emberen levo vegtelen mennyisegu raktarakbol.
olyan napi 160g feherje kell nekem, ez 600g csirkemell kb., minden nap ennyit eszek (mondjuk elso ket nap ettem meg turot, amit nem lett volna szabad, de en tudatlan megvettem, de nem baj ez). Ehhez koretkent zoldsegek eleg szuk korebol valaszthatok (a legalacsonyabb szenhidrattartalmuak johetnek szoba.), a cel az, hogy etkezesenkent max 5g szenhidratot vigyek be (3-4 etkezessel szamolva).
Na ez bizony nem sok, mennyisegre sem (kiveve a husit :) ), a sima szamolgatos dietanal nem voltam soha ehes, itt meg nem szoktam meg a dolgot, az is vagyok neha.
A Lyle fele dieta annyiban kulonbozik a sztenderd PSMFtol, hogy tobb feherjet eszik az ember (a 160g mar a tobb, a masik testsulykg-kent kb 1t mond, ellenben azt nagyon kover emberekre 'terveztek'.), valamint halolajat (amiben van sok omega3 zsirsav) kell enni melle, aminek sok jo hatasa kozott a fogyas elosegitese is ott van. http://en.wikipedia.org/wiki/Omega-3_fatty_acid#Health_benefits itt meg van meg nehany. 5g kell a halolajbol kb (ez 1 teaskanal kb), ez 5*9 = 45 kaloria pluszban.
Valamint meg van 1 olyan is, hogy heti 1x lehet 'szabadon' enni, aminek foleg pszichologiai hatasa van, meg talan egyebkent is jo, amire nem emlekszem most hirtelen. Mindegy.
En neha 1-2 szem mogyorot megeszek napkozben (tenyleg 1-2 szem :) az ize kedveert), valamint van lakotarsamnak hazi sajtja, amibol nagyon piciket (kb fel falat) napi 1-2x megeszek, ennek hatasa a rettento kicsi mennyiseg miatt nincs, talan +50 kaloria naponta...
Alapjaban veve ez 1 ketogen dieta (avagy annyi szenhidratot sem eszik az ember, hogy az agy ~100g -jat fedezze), ilyenkor zsirsavakra all at a szervezet (az agy pedig az ebbol keletkezo 'ketontestekre'). Ennek az az elonye, hogy.. hat egyertelmu mi az elonye :) zsirt eget, szenhidratot nem tud (az a minimalis amit beviszek az semmi), feherjebol is amit megeszek egy resze erre a sorsra jut, dehat ez van (jobb, mintha sajat izombol menne).
Itt van egy par napnyi atallas, az elso 2-3 napban volt, fura erzes, mintha sohase lakna jol az ember (talan dohanyzasrol valo leszokas utan ereztem hasonlot). Most semmi gondom nincs mar.
Meg egy erdekessege a ketogen dietaknak: ugye az izmok raktarai ilyenkor kiurulnek (glikogen), ami 4x annyi vizet is visz magaval. Ergo a sulyveszteseg igen jelentos resze viz. Ezert kezdtem el most blogolni, hogy relevans legyen az eredmeny.
Most 74.3 vagyok, de voltam ma mar 73.7 is, csak kajaltam meg ittam sok teat. Szoval biztos jol nez ki merlegen a -3.3 kg egy het alatt, de ez nem realis, nem (mind) zsir, ha most abbahagynam a dietat ebbol 2 visszajonne siman (az izmok ujra elraktaroznak a cuccot. Ez vicces, mert ilyenkor kisebb is vagyok. Ill annak kell lennie az izmaimnak. :D )
De a sulyt mostmar naponta fogom merni, reggel.
Emellett csak sulyzozok itthon, 2 napom van: felsotest, es lab. Egymast koveto nap, majd 2 nap pihi, es ujra.
Erdekes modon nem tapasztaltam eddig erocsokkenest, pedig a raktarak uritese miatt kellett volna... mondjuk a legnehezebb gyakorlatokat nem tudom itthon csinalni, ott valoszinuleg mar fellepett volna. Lehet megprobalom a kovetkezo edzesen alacsonyabb sulyokkal sok ismetlest, az tobbet fogyaszt glikogenbol (gondolom ebbol nem fogytam meg ki).
Na es vegul ha mar ilyen sokat irtam, a cel.
A cel a tisztan kiveheto kockas has, de igazabol ezt a dietat valoszinuleg csak februar elejeig fogom folytatni, ha addig ezt nem ertem el, akkor kicsit tobb kaloriasra valtok (de ez meg nem biztos), ez azert kell, hogy legyen energiam ha jarok majd Krav Magazni!
A celt elerve kaptok kepeket, van egy a regi 77 kgos koromrol (nem ugy neztem ki, mint most 77 kgsan :) ), egy talan "regi-74 kg"os koromrol, es lesz majd a vegeredmenyrol. Akkor egy 2 hetig visszaterek a normal kaloriakra, utana pedig konditerem, es "zaba". De errol majd akkor.